2010. március 30., kedd

Fényes baja kasztni

A múlt heti beszámolóból kimaradt, hogy visszakaptuk a fényezőtől a másik baja karosszériáját. Pénteken fel is került az alvázra, ma pedig felpróbáltuk rá a Bamakos baja elemeit (a sajátjai még a fényezőnél vannak) és a kiegészítőket.

Bamako Car II

Már az összeszerelés fázisban tartunk a második számú versenygépünkkel. Miután lepucoltuk az alvázat, kapott egy fehér színt és már a karosszéria is rákerült a színrefújt elemekkel együtt.
A munkaidő végi állapot:

2010. március 26., péntek

Versenyszín

Ismét haladtunk a legújabb projekttel, már az egységes versenyszínben pompázik a csonkolt bogárkasztni és az alváz pucolásának is nekikezdtünk.

2010. március 24., szerda

Baja-k

Hétfőn ismét nagyon beindult a munka. A megrendelésre épülő Baja-Bug - ahogy arról már írtunk - az összerakási fázisban van. Mára elkészült az első futómű is, bár az amerikából érkezett emelő tengelycsonkkal kicsit meggyűlt a bajunk a méretek és a zoll menetek miatt. A fényezésre várunk, hogy utána teljes gőzzel nekikezdhessünk az összeszerelésnek.
És hogy miért a többesszám? Titkos tervünk volt már amikor a Suzuki építésének nekikezdtünk, hogy csapatot indítunk a Bamako-Rallyra. Nemrégiben Tomi "betartalékolt" egy elég jó bogár alapot... Hát Robi már hétfőn kezelésbe vette a vasat. Annyira, hogy nap végére már fel voltak illesztve az új műanyag elemek a bogárkasztnira. Ma pedig már ott tartottunk, hogy a csiszolás után az alapozó réteg is felkerült. Egy jó kis versenygép építése a cél.

A felszerelve látható Baja-szett megvásárolható a műhelyünkben. Tartalma: 4 sárvédő, orrelem, csomagtartó fedél, hátsó légterelő. További információkért állunk mindenki rendelkezésére az elérhetőségeinken.

2010. március 18., csütörtök

Suzuki kész.

A múlt héten technikai problémánk adódott az internettel, ezért nem tudtunk beszámolót írni, pedig lett volna miről. A Suzuki teljesen elkészült. A lökhárító és a légterelő szárny is megkapta a karosszéria színét és a helyére került a sárfogókkal együtt, valamint a futómű is teljes felújításon esett át. Az alkatrészek színterbe borultak, a lengéscsillapítókat mester keményítette ki a magasított versenyautóhoz. A korona egy komplett fékszett képében került fel az autóra, előre hűtött-bordázott féktárcsák, nagyobb teherbírású fékpofák, hátra egy új dobfék került.

A baja projekt is készül. A karosszéria még a fényezőnél tanyázik, de az alvázat már elkezdtük összeszerelni. A hátsó traktussal el is készültünk, előre viszont várjuk az Amerikából érkező speciális tengelycsonkot.

2010. március 5., péntek

Fokozott tempóban

Rengeteg munkánk volt a héten.
Legelőször a Trike-t fejeztük be teljesen. Felkerültek a burkoló lemezek és elvégeztük a végső beállításokat.
A BajaBug-t szétszedtük, az alváz és a futómű frissen szinterezett egységei ma érkeztek vissza a műhelybe, a kocsiszekrényt pedig elszállítottuk a fényezőhöz. Ha minden jól megy jövő hét végére végeznek is a srácok a munkával.

Suzukinkon is folyt a munka. Bekerült a bukócső, visszakerültek a fóliázott üvegek és a visszapillantótükör. Hangoltunk rá egy komolyabb kipufogórendszert, mindenféle folytás nélkül, gázgyorsítóval, az 50-s csőrendszer pedig egy rozsdamentes dobban áll meg, egy méretes véggel a lökös alatt. Betyáros egy hangja lett.... :)

Mára volt még egy egyszerű, de annál kedvesebb munkánk, hiszen bogárról volt szó. Egy szép 96's mexicoi bogárba szereltünk kiegészítő szivargyujtót.

Pozitív mérleggel zártunk és úgy érezzük jó munkát végeztünk.

2010. március 2., kedd

Túl a nehezén

Ahogy az előző hozzászólásban utaltunk rá, egy hosszú hétvége várt ránk.
Visszakerült Suzukinkba a váltó-motor combo és a műszerfal, az oldalkárpitok és az ülések is a helyükön vannak. Talán mondhatjuk azt, hogy a nagyja készen van. Viszont sok apróság van még hátra. A lökhárítók még fényezésre várnak, a lengéscsillapítók már a szakembernél készülnek. Akadnak még apróságok amik az utazásunk kényelmét és biztonságát szolgálják majd és még beszerelésre várnak.
Képek a hétfői állapotról: